Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Font Size

SCREEN

Cpanel

Cegléd

Az első zsidók csak 1840-től telepedhettek le a városban. 1843-ban egyetlen zsidó lakott Cegléden, de 1849-ben már 13 zsidó család élt itt. Számuk és arányuk a 20. század elejéig rohamosan nőtt: 1880-ban elérte a 759 (3,1 százalék) főt, 1910-ben már 1121 (3,3 százalék) zsidó lakott a településen. A ceglédi zsinagógát 1855-ben építették fel. A dualizmus időszakában gyorsan és látványosan meggazdagodott zsidóság tevékenységét sokan nem nézték jó szemmel. Ennek tudható be, hogy Verhovay Gyula, a magyar antiszemitizmus egyik legismertebb hangadója több mint tíz évig országgyűlési képviselőként működhetett itt. Az 1919-es kommunista diktatúra tovább rontotta a zsidóság és a keresztények közötti viszonyt. A Tanácsköztársaság szervezésében és vezetésében sok helyi zsidó tevékenykedett. Ezért az ellenforradalmi korszak alatt a város vezetése élenjárt a bürokratikus antiszemitizmusban, és a zsidósággal szemben több, különösen súlyos megkülönböztető intézkedéseket vezetett be. Csak néhány példa: haszonhajtó iparigazolványt zsidó nem kaphatott, a városi középületeknek nem volt zsidó bérlője, a képviselőtestületnek nem volt zsidó tagja, zsidó vonatkozású újságok árusítása a város területén tilos volt, a városi uszodába a zsidók csak hétfőn járhattak. Ezt a helyzetet tovább rontotta, hogy Cegléden már a harmincas évek elejétől igen jelentős szélsőjobboldali, nemzetiszocialista és/vagy nyilas csoportok működtek. Ennek tudható be, hogy 1939-től a város nyilaskeresztes képviselőt küldött az országgyűlésbe. Ilyen körülmények között a zsidók társadalmi és gazdasági szerepe visszaszorult, ami létszámuk fokozatos csökkenését eredményezte.

Míg 1920-ban még 1017 (2,8 százalék) fő, 1941-ben már csak 669 (1,7 százalék) izraelita vallású és 85 (0,2 százalék) kikeresztelkedett zsidó lakott a településen. 1942-ben a zsidótörvények alkalmazása tekintetében súlyos vita bontakozott ki a képviselőtestületben a zsidó tulajdonú földek szétosztása miatt a testület és a Vitézi Szék között. Míg a testület ragaszkodott hozzá, hogy csak Cegléden lakó keresztények kaphassanak zsidóktól elvett földeket, addig a zsidó földekből a Vitézi Szék több nem ceglédinek is juttatott volna. A lokálpatrióta, erősen fajvédő orientáció nemcsak a városi vezetésre, hanem a polgármesterre, Sárkány Gyulára is jellemző volt. A zsidótörvényeket és rendelkezéseket pontosan betartották, illetve amint már a fentiekben rámutattunk, sok tekintetben már meg is előzték. Erre utal a Ceglédi Hírek egyik 1944. májusi cikke is, amely büszkén hirdette:

„… ha minden város vezetősége ilyen híven teljesítette volna a fajvédő gondolat parancsát, ma nem volna olyan nehéz feladat a zsidókérdés megoldása”.

Az 1944. áprilisi felmérés szerint a neológ anyahitközségnek 550-600 tagja volt. A hitközség elnöke Halász Márton ügyvéd, anyakönyvvezető rabbija Engel Farkas volt. A polgármester 1944. április 21-én az 1600/1944. M.E. rendeletre hivatkozva a helyi zsidó tulajdonú üzleteket lezáratta. 1944. május elején hozott rendelkezése alapján a zsidó kereskedők és iparosok május 8-tól 20-ig csak 7 és 9 óra között, félig lehúzott redőny mellett árusíthattak. Az 1944. május elején megalakult helyi zsidó tanács élére Engel Farkast jelölték, a testület további tagjai Ranschburg Dénes és Jász Jenő voltak.

A gettó kijelölése tárgyában Sárkány polgármester 1944. május 8-án tanácskozást hívott össze, amelyre meghívták a város szinte valamennyi fontos közéleti és gazdasági szereplőjét: többek között Taraba József római katolikus plébánost, Bükki Zsigmond református lelkészt, Egyed Aladár evangélikus lelkészt, Fehérdy Albert magyar királyi rendőrtanácsost, Kovács Lajos ipartestületi elnököt, Sárkány József gimnáziumi címzetes igazgatót, Bugár Pál bankigazgatót és ifj. Nagy Sándor, valamint Szaniszló János adótanácsnokokat.

A polgármester eléggé nehézkesen és az alispáni rendelkezésektől eltérően alkalmazta a zsidók lakhelyére vonatkozó előírásokat. Három megoldási lehetőséget látott. Elsősorban azt szorgalmazta, hogy a helyi zsidókat egy másik településre költöztessék át: „A zsidóságnak az előadottak szerint megtörtént összeköltöztetése, a zsúfoltság miatt közegészségügyi szempontból kétségtelenül aggályos. (…) Ezért, de egyéb szempontokból is a zsidó lakosság gyűjtőtáborokba összegyűjtését; illetve a sorsuknak végleges (sic!) rendezése véleményem szerint kívánatos és sürgős volna.” Miután ez nem volt lehetséges, a mellett érvelt, hogy a gettósítás során csak a helyi hitközség épületeit használják fel. Mivel az elhelyezés így teljességgel megoldhatatlan lett volna, végül jobb híján támogatta a már fenn vázolt, a városban igen szétszórtan fekvő, nem összefüggő gettó létrehozását. A gyakorlatban végül is – bár sokkal kisebb területen, mint ahogy eredetileg elgondolták – ez az utóbbi terv valósult meg.

Ennek alapján Cegléden a gettósítás folyamán 198 zsidó családot és 42 zsidó egyedülállót, összesen 581 főt költöztettek össze. Ez azt jelentette, hogy a ceglédi zsidóság a gettósítás során lakásállománya mintegy 90 százalékát elvesztette: a 241 zsidó tulajdonú házból 28 házba költöztették őket. Az eredeti – 1944. május 20ára elkészített – elképzelés szerint a Cegléden felállítandó gettó helye az Erdő u. 1., 3., 5., a Buzogány u. 23., az Eötvös tér 1., 4., a Hunyadi u. 17., 21., 27., 28., a Pesti út 9., a Gólya u. 2., a Kazinczy u. 1., az Árpád u. 34., a Kőrösi út 9., a Fazekas u. 15., a Felház u. 63., a Selyem u. 3. és a Rákóczi út 16. szám alatt lévő ingatlanokban lett volna. Mivel a kijelölt gettó a gyakorlatban túl szűknek bizonyult, ezt a polgármester még kiegészítette a Gubody u. 6., 8., a Szőlő u. 31., 35., a Szent Imre herceg u. 12., 12/A, a Teleki u. 2. és a Mátyás király u. 37. szám alatti lakóépületekkel. A költöztetést három zsidó fuvaros végezte. Az elhagyott zsidó ingatlanok és ingóságok átvételére a polgármester tíz, négyfős bizottságot állított fel a következők részvételével: egy személy a városi hatóságoktól, egy személy a magyar királyi rendőrségtől, egy személy a helyi Vitézi Széktől és egy személy a helyi leventemozgalomtól. A gettósítás előtt, majd annak befejezése után a német SS-egységek összesen 49 prominens zsidó férfit emeltek ki a közösségből, és őket Bácstopolyára internálták.

Sárkány polgármestert – valószínűleg a gettósítás idején tanúsított határozatlan magatartása miatt – 1944. június 2-án kimozdították tisztéből. Ugyanerre a sorsra jutott a zsidókkal szemben általában empatikusan fellépő Fehérdy Albert rendőrfőtanácsos is. Mindkét áthelyezés hátterében valószínűleg az elégedetlenkedő nyilasok állhattak.

A közigazgatás és a rendvédelem területén beállt változások miatt június első hetében a ceglédi zsidóságot a rendőrség segítségével átköltöztették az izraelita hitközség épületeibe, ahol a zsúfoltság már az elviselhetetlenségig fokozódott. A visszaemlékezések szerint egy házaspár öngyilkosságot követett el. A többieket 1944. június 17-én szállították át a kecskeméti gyűjtőtáborba, ahonnan a hónap végén Auschwitz-Birkenauba deportálták őket.

A ceglédi zsidók közül a holokauszt idején 525-en veszítették életüket. Az ő emléküket az imaházban mártírtábla őrzi. Az újjáéledő hitközség lélekszáma 1949-ben még 132 fő volt, ám Izrael Állam megalapítása és az 1956-os forradalom bukása után sokan alijáztak. Így a megfogyatkozott számú vallási közösség az 1960-as években kénytelen volt eladni a zsinagógát, amelyet a város azóta sportcélokra használ.

  •          in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 807-889, Vági Zoltán Végső István

Bejelentkező űrlap