Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Font Size

SCREEN

Cpanel

Kispest

Kispesten az első zsidók a 19. század végén telepedtek le. Létszámuk gyorsan emelkedett, az 1880-as cenzus még csak 26, az 1910-es népszámlálás már 1652 zsidót talált Kispesten. A település zsidóságának lélekszáma 1930-ban volt a legmagasabb, 3456 fő. 1941-ben 2669 (4,1 százalék) izraelita és 578 (0,9 százalék) kikeresztelkedett zsidó élt Kispesten. 1944-ben a neológ hitközség körülbelül 3800 főt számlált, a zsidótörvények és rendeletek hatálya alá valamivel több mint 4000 ember tartozott. Az egyik túlélő szerint a helyi keresztények közül sokan örömmel fogadták a zsidóellenes intézkedéseket: „1944. március 19. után, mintha megélénkült volna minden kispesti keresztény lakosnak az arca. Most elintézik őket!”

A neológ közösség élén Rosenfeld Zoltán ügyvéd állt, az anyakönyvvezető rabbi Günczler Péter volt. A gettót, amely nem összefüggő terület volt, hanem elszórt házcsoportokból állt, Molnár József polgármester irányításával május folyamán hozták létre. A helyi zsidó tanács (tagjai: Rosenfeld Zoltán, Frank Ernő, Krausz Lajos, Vas János, Gergely Nándor, később Somogyi Henrik, Ungár Sándor és Gergely Sándor is) május 26-i jelentése szerint 3350 embert tömörítettek 250 házba, amelyek közül 6 ötszobás, 13 négyszobás, 22 háromszobás és 209 kétszobás volt. Több túlélő egybehangzó állítása szerint lehetőségeihez képest Molnár igyekezett a zsidók számára kedvező körülményeket teremteni. A negyvenéves Szalai Miklós okleveles gyógyszerész így emlékezett: „Endre László parancsára dr. Molnár József hajtotta végre a zsidóellenes rendelkezéseket. Molnárnak köszönhető, hogy Kispesten csinálták meg legkésőbben a gettót valamennyi Pest környéki helységek közül. A többi gettóhoz viszonyítva itt aránylag kényelmesen helyeztek el bennünket. A gettó területét nem őrizte senki. Egész az utolsó pillanatig módunkban volt a munkánk után járni. Mindenki járhatott bevásárolni, és magunk láttuk el a háztartásainkat élelemmel.” A 32 éves Kovács Lászlóné szabónőnek is hasonló emlékei voltak: „A német megszállás után, 1944 tavaszán Kispesten is megcsinálták a zsidóellenes intézkedéseket. Kispesten nagyon rendes polgármester volt, aki elkövetett mindent, hogy minket megmentsen, de Endre László utasításaival szemben semmit sem tudott tenni az érdekünkben. Amíg itt lehettünk, tűrhető volt a helyzetünk.” Herceg Pálné szerint a polgármesteren kívül a gettót őrző rendőrség parancsnoka is emberséges volt: „1944. március 19-én dr. Molnár József volt a kispesti polgármester, úgy ő, mint az akkori rendőrkapitány elég rendesen viselkedett a zsidókkal szemben… Május közepén kezdődött itt az összeköltöztetés. A gettókérdést viszonylag nagyon rendesen oldották meg.”

A viszonylag „humánusan” végrehajtott gettósítás után annál megdöbbentőbb volt a deportálást lebonyolító csendőrök brutalitása. A már idézett Szalai Miklós mindezt így látta:

„A deportációt a csendőrök hajtották végre. Egyik éjszaka 11-kor felkeltettek minket, brutalizálták az embereket, aztán mindenkit bezártak a szobájába, és reggelig őrt álltak. 6 órakor gyalog kimentünk az állomásra. Itt bevagoníroztak és a monori gyűjtőtáborba vittek.”

A fizikai agresszió mellett a visszaemlékezések másik visszatérő motívuma, hogy a csendőrök teljesen kirabolták a zsidókat. Az akkor 16 éves Raskó Mária szerint: „A csendőrök elindulás előtt csak egy váltás fehérneműt engedtek magunkkal vinni.” Horváthné: „Egy éjjel erős őrség vette körül ezeket a házakat… Másnap reggel elvették az értékeinket. Két ruhát és némi élelmet tarthatott meg mindenki. A kutatás után levittek bennünket a pályaudvarra és bevagoníroztak.” A már említett Kovácsné hasonlóképpen fogalmazott: „Június végén aztán értünk jöttek a csendőrök, akik alapos kifosztás után vonaton Monorra szállítottak minket.”

A kispesti zsidókat június 30án vagy július legelső napjaiban szállították a monori gyűjtőtáborba, ahonnan július 6-a és 8-a között deportálták őket Auschwitz-Birkenauba.

A néhány száz kispesti túlélő 1945 júniusában újjászervezte hitközségét, amelynek élére az egykori aszódi rabbi, Berg József került. A közösség létszáma az évek folyamán folyamatosan csökkent.

  •  in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 807-889, Vági Zoltán Végső István

Bejelentkező űrlap

>> Címlap Elveszett Közösségek VÁROSOK Budapestet határoló Kispest