Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Font Size

SCREEN

Cpanel

NAGYKÁTA

Nagykátára az első zsidók csak az 1860as évek-ben érkeztek. A zsinagóga 1905-ben épült fel. A zsidók jelentős szerepet játszottak a település gazdaságában, hiszen ők alapították a település két pénzintézetét, a Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezetet és a Nagykátai Járás Takarékpénztárát. 1919-ben, az ellenforradalmi terror által szított zsidógyűlölet miatt súlyos károkat szenvedett a zsinagóga és a rabbilakás is.

A nagyközség volt a Nagykátai járás központja, amelyben 1941-ben a következő községekben éltek zsidók (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma az 1941. évi népszámlálás adatai szerint):

  •          Farmos (11; 3526),
  •          *Kóka (35; 4661),
  •          *Nagykáta (214; 10 764),
  •          Pánd (12; 2035),
  •          Szentlőrinckáta (11; 2074),
  •          *Szentmártonkáta (35; 4096),
  •          *Tápióbicske (38; 3993),
  •          *Tápiógyörgye (30; 5 926),
  •          Tápiósáp (1; 2525),
  •          Tápiószecső (24; 4313),
  •          *Tápiószele (69; 10 165),
  •          Tápiószentmárton (14; 6066) és
  •          Tóalmás (11; 3403). 

Az 1941-es népszámlálás adatai alapján Nagykátán 214 (2 százalék) izraelita vallású és 17 (0,2 százalék) keresztény zsidó lakott. Az 1944. áprilisi összeírás szerint a neológ anyahitközség létszáma 203 fő volt, élén Székely Imre állatkereskedő állt, az anyakönyvvezető rabbi pedig Breuer Soma volt. Az alispáni rendelet alapján a járásban Nagykátán kellett gettót felállítani, ahová a többi község zsidó lakosságát gyűjtötték össze.

A zsidó tanács élére a már említett Breuer Soma rabbit állították. A testület tagjai voltak még Székely István, Schwartcz Vilmos, Relle Imre és Sebestyén Imre is. A gettó a Damjanich és a gróf Tisza István utcákban volt. Ebbe a gettóba szállították a Gyömrői és a Nagykátai járás, így többek között Tápióbicske, Tápiószele, Tápiógyörgye, Kóka, Gyömrő, Maglód, Tápiósüly és Tápiósáp zsidóságát, összesen 628 személyt. A gettó nehéz körülményeit enyhítette, hogy a település lakossága a zsidókat többször élelemmel segítette, sőt többeket még a gettóból is sikerült kimenteni.

A nagykátai zsidók elhagyott ingóságait a helyi zsinagógában gyűjtötték össze és leltározták. A zsákmány felmérését Tálos Imre állampénztárnok irányította. A szakirodalom véleménye és a túlélők visszaemlékezése között releváns eltérés mutatkozik azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a zsidókat Nagykátáról hová szállították. Egyes források szerint Kecskemétre, míg több zsidó túlélő és visszaemlékező állítása szerint a monori gyűjtőtáborba vitték őket. Az utóbbi tűnik valószínűbbnek, azaz a nagykátai zsidókat feltehetően július 6-a és 8-a között deportálták Auschwitzba. A település zsidó lakói közül a holokauszt idején 194 ember veszett oda. A deportálásból mindössze 6 fő tért vissza, a munkaszolgálatból pedig 15.

A településen székelt a hírhedt 101. Hadkiegészítő Parancsnokság, amelynek parancsnoka a „nagykátai hóhér” néven elhíresült Muray-Metzl Lipót alezredes volt, aki élethalál uraként, orvosi igazolásokat széttépve még az alkalmatlan, beteg embereket is az orosz hómezőkre küldte. A munkaszolgálatosokat a vásártéren kiépített barakkokban és az ott található iskolában helyezték el. A tisztek munkaszolgálatosokkal szembeni brutalitása szinte példa nélküli a magyarországi holokauszt történetében. Összesen 1012 munkásszázad indult innen Ukrajnába. A háború utáni felelősségre vonások során Muray-Metzlt és öt társát kötél általi halálra ítéltek, és felakasztották.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 807-889, Vági Zoltán Végső István

Bejelentkező űrlap