Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Font Size

SCREEN

Cpanel

MONOR

1836-ban még csak 4 zsidó élt itt, de 1845-ben 27 család települt be a környékről. Az 1850-es évek végén elhatározták, hogy zsinagógát építenek, amelyhez Ferenc József segítségét kérték. Küldöttséget menesztettek az osztrák császár-magyar királyhoz, aki az építkezés költségeihez 100 koronával hozzá is járult. A monori zsinagóga végül 1863-ban épült fel, 1899-ben – szintén királyi segítséggel – kibővítették.

A zsidótörvények első monori áldozata Schulman Bódog 57 éves gyógyszerész volt, aki a megkülönböztető rendelkezések miatt 1939 augusztusában öngyilkos lett. A helyi rabbi a patikus temetésén így magyarázta Schulman tettét: „Ez a magyar lélek nem bírta elviselni a megaláztatást, amelyben része volt.”

Monor mint a Monori járás központja 1941-ben a következő zsidók által lakott települések felett gyakorolt fennhatóságot (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma az 1941. évi népszámlálás adatai szerint):

  •          *Alberti (21; 4232),
  •          Bénye (3; 1198),
  •          Ceglédbercel (4; 3916),
  •          Dánszentmiklós (1; 2071),
  •          Gomba (5; 2697),
  •          *Irsa (124; 7393),
  •          *Monor (344; 13 103),
  •          Nyáregyháza (3; 3991),
  •          *Pilis (73; 7384),
  •          *Üllő (62; 7277) és
  •          *Vecsés (190; 18 494).

 

Az 1941es népszámlálás adatai szerint Monoron 344 (2,6 százalék) izraelita és 90 (0,7 százalék) nem izraelita vallású zsidó lakott. 1944 áprilisában a monori neológ anyahitközség elnöke Hermann Izidor kereskedő, anyakönyvvezető rabbija az országszerte híres bibliafordító Pfeiffer Izsák volt. A neológ hitközség akkor 254 tagot tartott számon.

Jegyzői jelentés szerint Monorról 1944 áprilisában több zsidót internáltak. A településen körülbelül 450 zsidónak tekintendő személy tartózkodott. A zsidó tanács elnökévé Hermann Izidort választották. Az alispáni rendelkezés alapján a Monori járásban két helyen kellett gettót felállítani: az egyiket Monoron, a másikat Vecsésen.

1944. május 5-én a monori vezetőjegyző a zsidó tanáccsal közösen jelölte ki a gettót, amely a tervek szerint öt nagyobb területből állt. Az első a Verbőczy u. 4., 9., 11. szám alatt körülbelül száz személy befogadására lett volna alkalmas, a másodikat, a Pesti u. 57., 59. szám alatt mintegy 60 személy lakhelyéül szánták, a Deák Ferenc u. 10., 11., 12., 13. szám alatt hozzávetőleg 120 embert szándékoztak elhelyezni, a negyedikbe, a Gőzmalom u. 8., 11., 14., 15. számú épületekbe pedig szintén 120 zsidót akartak bezsúfolni. Az ötödik, a Kölcsey Ferenc u. 26. számú ingatlan és a Polacsek-féle fatelep a más településekről érkezett, áttelepített zsidók számára lett kijelölve. A zsidók összeköltöztetésével a tervezet szerint 56 lakás szabadult volna fel, ami a fennálló lakásproblémákat jelentősen enyhítette volna.

Május végén a monori zsidóknak kijelölt gettó területéhez csatolták még a Verbőczy u. 13., a Deák Ferenc u. 6., a Gőzmalom u. 24. és a Mátyás király u. 11. szám alatti ingatlanokat, a más községekből a gyűjtőtáborba érkezőknek ráadásként még a Pesti u. 15., a Balassa u. 19. és a Kölcsey u. 25. szám alatti házakat is.

1944. május 8-án az elvégzett pontosabb felmérések alapján a vezetőjegyző szerint 318 zsidóvá nyilvánított személy lakott Monoron. Ez 130 izraelita vallású és 12 keresztény vallású, de zsidónak minősített családot jelentett. A zsidók összeköltöztetése 1944. május 22-e és 30-a között zajlott. A gettót a Monori járás tisztiorvosa is megszemlélte, és egészségügyi szempontból rendben találta. A gettósítás eredményeként végül összesen 74 lakás szabadult fel a keresztény lakosság számára.

Már 1944. május végén megkezdődött a zsidó ingatlanok és ingóságok kiigénylése és kiutalása, többek között a csendőrség, a református és a római katolikus egyház, a leventemozgalom és a helyi tisztviselők részére. Az elhagyott zsidó ingóságokat a Virág utcában lévő Dereraféle házban gyűjtötték össze. A monori keresztény lakosság egy része a visszaemlékezések szerint segítette a gettó elől bujkáló és menekülő zsidókat. Többen élelmet is megpróbáltak bejuttatni a gettóba.

A budakalászi téglagyár mellett a monorit is a VI. deportálási zóna gyűjtőtáborának jelölték ki. A június végi, július eleji napokban szállították át az Alsódabasi, Gyömrői, Monori és Nagykátai járás zsidó közösségeit, sőt június 30-án a Jászsági alsó járás összegyűjtött zsidósága is a monori téglagyárban felállított gyűjtőtáborba került. Budapest egyes peremvárosainak zsidóit (mint például Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Kispest, Csillaghegy, Szentendre) szintén ide szállították. A monori gyűjtőtáborban aratott a halál. A fennmaradt jelentések alapján a hőség és a zsúfoltság miatt sok beteg és idős ember halt meg végelgyengülés vagy éppen szívroham következtében. Többen öngyilkosságot követtek el. A helyzetet súlyosbította a pénz és az értékek után kutató csendőrök brutalitása is, amely számos áldozatot követelt. Összesen mintegy 7500 zsidót kényszeríttetek a monori gyűjtőtáborba, ahonnan 1944. július 6-a és 8-a között – a kormányzó tiltása ellenére –            utolsóként deportálták őket Auschwitz-Birkenauba. A monori zsidók közül 162 fő veszítette életét a holokauszt során, köztük Pfeiffer Izsák rabbi is.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 807-889, Vági Zoltán Végső István

 

Bejelentkező űrlap