Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Font Size

SCREEN

Cpanel

Kistarcsa

Kistarcsán a 19. század második felében jelentek meg a zsidók. 1880-ban mindössze 10 főből állt a közösség, ez a szám 1910-re 91re nőtt. 1941-ben már 100 (2,7 százalék) izraelita és 30 (0,8 százalék) keresztény kistarcsai lakos tartozott a zsidótörvények hatálya alá. A zsidók száma 1944 tavaszára a felére csökkent, a neológ fiókhitközség kötelékébe 50 fő tartozott, élén Fischer Ede MÁV-tisztviselő állt. A település a Gödöllői járáshoz tartozott, így nem dönthető el, hogy a kistarcsai zsidókat a III. zónából június közepén, vagy a VI. zónából július elején deportálták Auschwitz-Birkenauba.

A nácik és a kollaboráns magyar hatóságok Kistarcsán rendezték be az egyik legjelentősebb internálótábort. A már a megszállás előtt is ilyen funkciót ellátó telepre március 19-e után mintegy 2000 foglyot zsúfoltak. A letartóztatottak főleg zsidók voltak, egy részük prominens ügyvéd, újságíró, gyáros, de sokan ide kerültek a pályaudvarokon, utcán véletlenszerűen lefogott zsidók közül is. Kistarcsán őriztek számos nem zsidót is, olyanokat, akiket a németek potenciális ellenállóknak véltek. Az első Auschwitzba tartó magyar transzport innen indult április 28-án, hogy május 2-án érkezzen meg. Miután Horthy július elején a fővárosi zsidók deportálását megakadályozta, Eichmann július 14-én megpróbálta legalább a kistarcsai foglyokat Auschwitz-Birkenauba irányítani. Az akcióról tudomást szerző zsidó tanács értesítette Horthy környezetét, a semleges követségeket és az egyházakat. A tábor parancsnoka, az 1944-ben rendkívül tisztességesen viselkedő Vasdényey István is tájékoztatta a kormányzói kabinetirodát a történtekről. A parancsnok így emlékezett a történtekre: „Tizennegyedikén bekövetkezett, amit nem vártunk, megjelent egy erős német őrség, és kb. 1200 ember kiadását kérte, akiket be is raktak Kistarcsa állomáson egy odaállított szerelvényre. Én nem értettem a dolgot, nyolc óra után felhívtam a kabinetirodát, és Radnótfalvy tanácsost kértem a telefonhoz, és közöltem vele a történteket, és megkérdeztem, hogy mit jelent ez…” Vasdényey ezzel a megjegyzésével arra utalt, hogy több alkalommal is tájékoztatták Horthy környezetéből, hogy a zsidók deportálását végleg leállították.

„Radnótfalvy… biztosított, hogy azonnal jelenteni fogja Ambrózynak, hogy mi történt, tovább nem tudom, estefelé az elvitt 1200 ember megérkezett.” Vasdényey közbeavatkozása sikeresnek bizonyult, mert a szerelvényt Horthy parancsára Hatvannál egy csendőralakulat tartóztatta fel. A vonatot visszafordították. Magyarország március 19-i megszállása óta ez volt az első eset, amikor a magyar hatóságok a németekkel szembefordulva megakadályozták, hogy egy zsidókból álló transzport az országot elhagyja.

A vidéki zsidókat rekordsebességgel Auschwitzba deportáltató, de a budapesti akció lefújása miatt amúgy is dühös Eichmann beosztottai szerint ez alkalommal egyenesen tombolt, és ezt üvöltötte Horthyra célozva: „Majd én megmutatom annak a vén trottyosnak.” Gondos előkészületeket követően, öt nappal később, július 19-én Eichmann újra próbálkozott, ezúttal eredményesen. A zsidó tanács tagjait reggel a Svábhegyre rendelték, és estig ott tartották. Nem lehetett véletlen, hogy a németek éppen vasárnap kísérelték meg a deportálást: joggal gondolták úgy, hogy ezen a napon a magyar kormányhivatalok üresek. Ismét Vasdényey parancsnokot idézzük: „Elérkezett július 19. A reggeli órákban nyolc óra után az irodában nyugodtan beszélgettem dr. Bródyval [Bródy Sándor a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodájának képviselőjeként az egészségügyért és élelmiszerellátásért felelt], aki aktatáskáját bontogatta, leveleket akart kiszedni és iratokat, amikor megjelent az ajtóban dr. Ubrizsi Pál rendőr-segédfogalmazó, bemutatkozik, kér belépési engedélyt, hogy meglátogassa Jámborffy Bélát, a toloncházi osztály parancsnokát. Nemsokára, kilenc óra után jelentik, hogy egy német tiszt kér belépést. Bejön, s ez volt a későbbi tragédia vezetője, Franz Novak Hauptsturmführer [Novak SS-százados, az Eichmann-kommandó szállításokért felelős tisztje]. Novak azt kérdezi tőlem, hogy Baky államtitkár megérkezette. Mondom, nincs tudomásom róla… Én még beszélek Bródyval, és megkezdődik a borzalom. Megjelenik az ajtóban Ubrizsi, kihúz egy ívet, és azt mondja: itt a felhatalmazásom Baky államtitkártól a tábor összes foglyainak az elszállítására. Én visszautasítottam, Baky államtitkár nem rendelkezhet, mert Magyarország kormányzója már a deportálást megtiltotta, és ezt velem a kabinetiroda egy tanácsosa, Radnótfalvy közölte is. Én a foglyokat nem adom, kifogást emelek Ubrizsi személye ellen is, egy alacsony rendfokozatú tiszttel nem tárgyalok, és nem is lehet a belügyminisztérium megbízottja… Közben berohant egy idős internált, Mandula bácsi…, és kiáltotta, hogy a német SS géppuskaállást készít. A dráma pillanatok alatt pergett, a Sonderkommandónak három szakasza két géppuskával, minden ember géppisztolyosan támad, a főváros felőli nagy kaput bedöntik, az udvart és a parancsnoki épület folyosóit is. Ellenállásról szó sem lehetett, mert nekem hét emberem volt, a fegyverek a külső épületben voltak… Tárgyalnom kellett, közben azt is megállapítottam, hogy mindkét telefon nem működik…Én Novakkal és Ubrizsival közöltem, hogy a kormányzó rendelete megtiltja a deportálást, az ő akarata ellen, ha tesznek, viselik a felelősséget. Novak kijelentette, tudomásul veszi ezt, ennek ellenére Eichmann parancsára a deportálást végrehajtja. Megrohanták az egyik épületet, autón jöttek be a táborba, és kezdték ez embereket válogatás nélkül feldobálni az autóba.” Ezt látva Vasdényey Novakhoz fordult, és kemény tárgyalás során elérte, hogy több speciális fogolycsoport (például asszonyok, túszok stb.), összesen több száz ember, mentesüljön a deportálás alól. A parancsnok eközben megdöbbenve nézte a németek brutalitását: „Azt az állati kegyetlenséget és durvaságot nem lehet leírni, és nem lehet elmondani, nyolcvanéves embereket, mankóval járókat, kórházból kikerült, pár napos műtéteseket dobáltak. Dzsingisz kán hadai szalonképes emberek voltak hozzájuk képest, én tiltakoztam ez ellen, ha már megcsinálják, akkor emberségesen.” Ezután Vasdényey követelte, hogy személyesen beszélhessen a magyarországi rendőri és SS-erők főparancsnokával, Winkelmann SS-Obergruppenführerrel, de a telefonvonalak még mindig nem működtek sem a táborban, sem a kistarcsai postán, sőt még a közeli gödöllői kormányzói kastélyban sem. A németek és cinkosaik alapos előkészítő munkát végeztek. Vasdényey ennek ellenére sem veszítette el lélekjelenlétét. Amikor az Eichmann-kommandó egyik brutalitásáról ismert altisztje, Willi Lemke észrevette a zsidó tanács képviselőjét, és őt is a deportáltak közé akarta kísértetni, Vasdényeynek – irodavezetője, Vas István segítségével – sikerült Bródyt kiszöktetnie a táborból. Sőt amikor az egyik fogoly, dr. Friedmann feleségét és fiát a németek feldobták az egyik teherautóra, Vasdényey az iroda ajtajában álló SS-őröket félrelökve az udvarra szaladt, és mindkettőjüket lesegítette a gépkocsiról: „Az SS-legények nem mernek hozzám nyúlni, én behozom őket, és azt mondom Novaknak, ezek Winkelmann tábornok alá tartozó foglyok. Novak habozott, de nem tett ellene semmit.” Délután befejeződött a zsidók összegyűjtése, és időközben egy magyar rendőr törte át a németek sorait. Vasdényey a helyzetet kihasználva közölte Novakkal, hogy Budapesten mindent tudnak, és egyszerűen otthagyta a megdöbbent németet, majd bement a szobájába. Ezek után az SS-ek gyorsan távoztak. „Egy negyedóra múlva megszólalt a telefon, én kiadtam a parancsot, hogy állapítsák meg a helyzetet…, és igyekezzenek összeállítani az elhurcoltak névjegyzékét. Amint a vonal felszabadult, elsőnek a katonai szállítás vezetőségét hívtam fel, ott az ügyeletes főhadnagynak, aki véletlenül ugyanaz volt, aki a hatvani szállítmány visszadirigálásáról intézkedett, közöltem vele, hogy mi történt, kértem, állapítsa meg a szállítmány irányát, mert valószínűleg Rákoscsabáról ment, tartsa fel… Azonnal telefonáltam: főkapitányságra, belügyminisztérium, kabinetiroda.” Ekkorra azonban már késő volt. Mivel Eichmann parancsára a zsidó tanács tagjai a nap folyamán az Eichmann-kommandó jogi szakértője, Hunsche SS-Hauptsturmführer érdektelen fejtegetéseit hallgatták a zsidó közösség jövőbeli működésével kapcsolatban, a zsidó vezetők, bár érezték, hogy baj van, nem tehettek semmit. Már esteledett, amikor az irodában csörgött a telefon: Hunschét akkor értesítették, hogy a kistarcsai vonat átlépte a magyar határt. A zsidó tanács tagjait is csak akkor engedték haza.

Az Eichmannék által a kistarcsai internálótáborból illegálisan kicsempészett 1220 zsidót Rákoscsabán vagonírozták be, majd 3 napos utazást követően, július 22-én érkeztek meg az auschwitz-birkenaui rámpára, ahol SS-orvosok szelektálták őket. Többségük még azon a napon gázkamrába került.

Két évtizeddel később emberséges és hősies magatartásáért Vasdényey István parancsnokot a jeruzsálemi Jad Vasem Holokauszt Emlékhatóság a Világ Igaza címmel tüntette ki.

A Kistarcsára visszatért 14 túlélő nem volt képes újjáalakítani a hitközséget, amely a zsinagóga 1947-es eladásával hivatalosan is megszűnt.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 807-889, Vági Zoltán Végső István

Bejelentkező űrlap