Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Font Size

SCREEN

Cpanel

Alsónémedi

A településen már a 19. század elején éltek zsidók, akik 1837-ben zsinagógát is építettek. A hitközség, miután neológgá nyilvánította magát, először a soroksári, majd az alsódabasi izraelita hitközséghez csatlakozott. Alsónémedin az 1919-es kommunista diktatúra következtében a zsidókkal szemben a Horthy-korszakban a község vezetői több megszorítást is bevezettek, így például a településen tilos volt a zsidó sajtótermékek forgalmazása.

Alsónémedin 1941-ben 67 (0,8 százalék) izraelita és 14 (0,2 százalék) kikeresztelkedett, de zsidónak számító személy lakott. 1944 tavaszán a zsidókat átszállították a lajosmizsei gettóba, majd onnan a monori gyűjtőtáborba kerültek, ahonnan 1944. július elején Auschwitzba deportálták őket. A helytörténeti kutatások szerint a holokauszt során 26 helybeli zsidó pusztult el.

  •          in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 807-889, Vági Zoltán Végső István

Bejelentkező űrlap