Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Font Size

SCREEN

Cpanel

Kiskőrös

Az első zsidók a 18. század végén érkeztek a településre. Elsősorban terménykereskedelemmel foglalkoztak. Az izraeliták száma a 19. században folyamatosan nőtt, a többség Máramarosról és Morvaországból érkezett. A hitközség a 19. század elején alakult. Az 1869-es izraelita „schizma” után a helyi hitközség 1912-ig status quo ante maradt, akkor az ortodox irányzathoz kapcsolódtak. Zsinagógájukat 1873-ban építették, 1899-ben pedig jesivát alapítottak. A kiskőrösi hitközség a térségben az egyik legnagyobb volt, lélekszáma 1920-ban már elérte az 536 (4,4 százalék) főt.

A város gazdasági és társadalmi életében a zsidók jelentős szerepet töltöttek be. Erre a legjobb bizonyíték, hogy az 1938-ban a 25 legtöbb adót fizető virilis közül 12 személy zsidó származású volt. Jelentőségük és vezető szerepük a zsidótörvények hatására nagymértékben csökkent, a rendőri fellépés sem volt ritka: 1940-ben 6 kiskőrösi izraelitát internáltak. 1941-ben 509 (4 százalék) izraelita és 35 (0,3 százalék) kikeresztelkedett, de zsidónak minősülő személy élt Kiskőrösön. A 1944 áprilisában 431 tagú ortodox anyahitközség élén Szabolcs Jakab nyomdász állt.

A nagyközség volt a Kiskőrösi járás központja. A járásban a következő településeken éltek zsidók (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma, az 1941. évi népszámlálás adatai szerint):

  •          *Akasztó (7; 4151),
  •          *Császártöltés (24; 3670),
  •          Csengőd (5; 4097),
  •          *Kecel (110; 11 622),
  •          *Kiskőrös (509; 12 875),
  •          Páhi (1; 3036),
  •          Prónayfalva (1; 4156) és
  •          *Soltvadkert (412; 8936).

 A járás vezetői a háborús években a zsidósággal szemben nagy ellenszenvvel viseltettek. Erre utal, hogy 1942 januárjában a járás területéről összesen 58 főt – többségében zsidókat – internáltak, munkatáborba szállítottak, vagy éppen rendőri felügyelet alá vontak.

Az 1944. május 12-i gettósítási rendelet alapján a járásban két gettót kellett volna felállítani. E szerint a járás zsidó lakosságát Kiskőrösre és Kecelre koncentrálták volna. Ezzel szemben Benedek János kiskőrösi főszolgabíró 1944. május 24-i határozata szerint a járás második legnagyobb zsidó lakosságával rendelkező Soltvadkerten is gettót kellett létesíteni. A járás főszolgabírója ellentétben az alispáni rendelettel –        amely megengedte a zsidók számára, hogy minden ingóságukat lehetőség szerint a gettóba vigyék – szigorúan szabályozta az elzárt területre vihető holmik mennyiségét. Így a Kiskőrösi járás gettóiba minden család egy szekrényt, egy asztalt, személyenként egy-egy széket és legfeljebb 3000 pengő készpénzt vihetett. Minden egyes személy csupán használt ruháit és cipőit vihette el otthonról, és csak egy új ruhát. A hatóságok kapzsiságára jellemző, hogy szőnyegeik közül a zsidók csak az értéktelennek számító rongyszőnyegeket vihették magukkal.

1944. május 15-én délelőtt 10 órakor egy német őrnagy vezetésével német katonák 22 zsidót tartóztattak le, akiket a bácstopolyai internálótáborba vittek. Köztük volt a hitközség 1942-ben megválasztott anyakönyvvezető rabbija, Snyders Jakab is. Őket végül Ausztriába vitték dolgozni. A kiskőrösi csendőrőrs járőre a csendőrségtől származó jelentés szerint: „…a zsidókat és ingóságaikat összeszedő német katonáktól megkérdezte, hogy kinek a rendelkezése folytán eszközölik eljárásukat, mire a német őrnagy elutasító mozdulatokat téve (…) kijelentette, hogy semmit nem hajlandó közölni. (…) Így a járőr velük szemben semmiféle korlátozó intézkedést nem tett.”

1944. május végén alakították ki a gettót, amely a zsinagógából és a környező, a Tanács u. 5., 6., 7., 8., 9. szám alatti épületekből állt. Ezen a területen 582 főt helyeztek el, akiket Akasztóról, Csengődről és a Kunszentmiklósi járásból helyeztek ide. A zsidó tanács tagjai Blumenthal Mózes, Gottlieb Sándor, Kupfer Mór, Lebovits Vilmos, Ruder Mór és Spiegler Izsák voltak. A gettósítás során a zsidók félelme fokozódott, legalábbis erre utal a helyi zsidó tanács 1944. június 15én kelt levele: „… velünk együtt idetömörített 582 főből álló gettót állítólag Kecskemétre vagy Szegedre kívánják vinni. Könyörgünk, ha lehetséges, akadályozzák meg ezt a borzalmas akciót, míg hivatalos intézkedés nincs. Állítólag a jövő hét elején kellene vagonírozni.”

A kiskőrösi gettó lakóit végül 1944. június 21én szállították át a kecskeméti gyűjtőtáborba. Egy kimutatás szerint a gettóból akkor 661 főt szállítottak el. Kecskemétről 1944. június végén deportálták őket Auschwitz-Birkenauba.

Az otthon maradt kiskőrösi zsidók igen aktívan részt vettek a szovjet csapatok bevonulása után újjáalakult városi tanács életében. A zsidó származású Klein Imre ügyvéd tanácstag indítványának köszönhetően 1944 decemberében háromtagú bizottságot állítottak fel, amely a kiskőrösi zsidóság elhagyott ingatlanai és ingóságai felett felügyeletet gyakorolt. Ennek köszönhetően az elhagyott zsidó vagyont a községben legalább részben sikerült megóvni.

A holokauszt 422 kiskőrösi zsidó életét követelte.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 807-889, Vági Zoltán Végső István

Bejelentkező űrlap