Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Font Size

SCREEN

Cpanel

Kecel

Az első zsidók a 18. század közepén jelentek meg a községben mint kereskedők. Általában gyapjúfelvásárlással és kereskedéssel foglalkoztak. Az első név szerint ismert zsidó kereskedővel, Izsákkal a község 1768-ban kötött kereskedési szerződést. A hitközség 1868-ban alakult meg, és ortodoxnak nyilvánította magát. Kecelen 1880-ban 111 (2,2 százalék) izraelita lakott.

Temetőjüket 1872-ben, elemi iskolájukat 1878-ban alapították. Impozáns zsinagógájukat 1882-ben a főtéren építették és avatták fel. Az első világháború idején 7 keceli zsidó származású katona esett el. A helyi zsidóság lélekszáma 1923-ban 81 volt.

1941-es adatok alapján 110 (0,8 százalék) izraelita vallású és 13 (0,1 százalék) nem izraelita vallású, de zsidó személy élt itt. A községi összeírás szerint 1942-ben összesen 100 zsidó személy lakott itt. A második világháború idején a zsinagógát tűzrendészeti okokra hivatkozva bezárták. 1944 áprilisában az ortodox fiókhitközség lélekszáma elérte a 80 főt. Gondnoka Szekulesz Jenő kereskedő, anyakönyvvezető rabbija 1944 márciusáig Snyders Jakab kiskőrösi rabbi volt.

A zsidótörvények életbelépése után a helyi hatóságok a községbeli zsidókat rendszeresen zaklatták. 1943-ban a rendőrség bezárta a zsinagógát, arra hivatkozva, hogy tűzveszélyes. A Flaisz Mihály bíró és Ősz János jegyző által vezetett községi tanács is mostohán bánt a helyi zsidókkal, ezzel szemben a helyi keresztény lakosság jelentős része még azután is segíteni próbált a zsidóknak, hogy 1944 májusában a keceli gettót felállították. A község összeírása szerint 1944 májusában 82 zsidó élt itt 32 családban. A zsidók elhelyezésére három épületet, a zsidó iskolát, a kántorlakást és a Szabolcsféle házat jelölték ki a II. Rákóczi Ferenc u. 242., 244., 246. szám alatt. Későbbiekben erre a célra igénybe vették a zsinagógát és a Révészféle házat is. Több férfit kiemeltek, és munkaszolgálatra vittek. A később ide érkező 26 császártöltési zsidóval a gettó létszáma 92 főre emelkedett. Ez utóbbiakat a zsidó iskolában helyezték el. A gettó létszáma 1944. június 8-ig tovább nőtt, s a keceli jegyző jelentése szerint már 155 zsidó személy tartózkodott itt.

A zsidó tanács Vető György elnökletével működött, tagjai voltak még Weisz József, Weisz Ferenc és Klein Dávid. 1944. júniusi jelentésük szerint a gettóban a körülményekhez képest viszonylag megfelelő állapotok uralkodtak: „Levelet küldeni lehet, csomagot és pénzt nem. A betegeket egyelőre az imaházba helyezték, orvos nincs. A gettóból csak a tanácstagok járhatnak ki indokolt esetben. A helyzet általában kielégítőnek mutatkozik. Élelmiszereket meghatározott időben korlátlanul vásárolhatnak.” A gettó lakóit 1944. június 17-én szállították át a szegedi téglagyárban kialakított gyűjtőtáborba. Sok a rituális kosztot igénylő, akik „a rendelkezésre álló marhahúst nem fogyasztják”. Június 16-án a zsidókat a helyi gyümölcs-csomagoló cég épületébe vitték, majd másnap átszállították őket a szegedi téglagyárban kialakított gyűjtőtáborba. Onnan a hónap végén deportálták őket Auschwitz-Birkenauba.

A helyi vezetés antiszemita orientációját jól jellemzi, hogy amikor 1944. június 26-án a község Endre Lászlót díszpolgárává választotta, a következő indoklást írták a tanácsülési jegyzőkönyvbe: „Mindezek után államtitkári működése alatt a zsidókérdés gyökeres megoldásával olyan kimagasló érdemeket szerzett, hogy a hála és az elismerés miatt fejünket meg kell hajtsuk előtte.”

A vészkorszakot 36 keceli zsidó élte túl. A zsinagógát a megfogyatkozott hitközség nem tudta fenntartani, ezért eladták a városi tanácsnak, amely lebontotta. 1965-ben már csupán a Vető, a Révész, a Seidner, a Rózsa, a Virág és a Weisz családból élt itt 12 zsidó ember.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 807-889, Vági Zoltán Végső István

Bejelentkező űrlap